Ahol mindörökre megállt az idő.

Dél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üres

 

A dél-koreai MV Szevol nevű komp 2014. április 16-án szenvedett végzetes balesetet. A hajó helyi idő szerint délelőtt 9 óra körül adott le vészjelzéseket kb. 3 km-re Kvanmedo szigetétől, majd hamarosan felborult és két óra alatt elsüllyedt.Dél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üres

A hajón kb. 470 személy tartózkodott, többségük az Anszan városi Tanvon középiskola diákjai, akik Incshonból Csedzsura utaztak. 295 elhunyt közül 250 a középiskola diákja volt. A Tanvon középiskolában egy tantermet soha többé nem használnak, a meghalt diákok emlékhelyévé vált.

Dél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üres

A hajó a baleset bekövetkeztekor 3 606 tonnányi árut és gépkocsit szállított, vagyis a rakomány súlya háromszorosa volt a maximálisan javasoltnak. Ezenkívül a komp stabilitására nagyban hatással volt a hajó kapacitásnövelés céljából előzőleg elvégzett átalakítása. Ez döntő módon hozzájárult a jármű felborulásához, amely azután következett be, hogy az erős hullámzás közepette a legénység egyik tapasztalatlan tagja hirtelen irányt váltott. Az ügyészség megállapítása szerint utóbbi manőver visszafordíthatatlanul destabilizálta a hajót.Dél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üres

Sok utast a környékbeli halász- és kereskedelmi hajók mentettek ki, mielőtt a koreai parti őrség és haditengerészet hajói, illetve helikopterei megérkeztek. A mentésbe több száz búvárt, rajtuk kívül távirányítású eszközöket, darukat és szakembereket is bevontak. A balesetet 172-en élték túl, 295 halálos áldozatról tudnak, 9 embert eltűntként tartanak nyilván. 

Kang Mingju, a Tanvon középiskola igazgató-helyettese megmenekült a hajóról, de később felakasztva találták Csindóban, valószínűleg öngyilkos lett. A rendőrség egy jegyzetet talált tárcájában, melyben az igazgató-helyettes leírta, hogy ő szervezte a kirándulást, melyre a hajó utasainak nagy része tartott. Leírta, hogy túl fájdalmas lenne egyedül túlélnie úgy, hogy annyi diák odaveszett.
Dél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üresDél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üresDél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üresDél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üresDél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üresDél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üresDél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üres

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz több mint negyvenezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  Az isteni pótkávé
Macskaőrség:   Pókmacska
Napi videó:   Dalra alszik az elefánt
Napi fotó:  Ez nem aranyhal

 (via)

Dél-Korea komp baleset középiskola diákok tanterem üres