Az egyik leghíresebb angol uralkodó intim életének egyik meghatározó pillanatát ismerhetjük meg, amely árnyalhatja a képet a királyról és a korszakról.

VIII. Henrik angol király Az angol történelem egyik legkülönlegesebb szereplője volt. Az ő uralkodása alatt vált le az anglikán egyház a katolikus egyházról, záratták be a kolostorokat Angliában, s ő lett az új egyház feje is. Széles körben ismert arról is, hogy hat felesége volt, akik közül kettőt, Boleyn Annát és Howard Katalint lefejeztetett.

 

De hogy stílszerűek legyünk, kövessük a királyt oda, ahova még ő is gyalog jár. Az uralkodó a testi szükségletének kielégítésére egy nem is oly kicsiny helyiségbe vonult vissza, amelynek közepén állt a khmm... királyi trónus. A leginkább ládára emlékeztető széknek lyukas volt az ülőfelülete, ahol a király a királyi éjjeliedénybe pottyanthatta felséges életének hozadékát.

Természetesen ez az szék sem egy hétköznapi darab. Vörös bársonnyal borították, amelyet aranyrojtok és aranyozott szegek díszítettek. A felséges fenék hattyú-tollpihével kitömött vörös bársonypárnán nyugodott.

 

Azonban a király nem egyedül látogatta ezt a helyiséget, elkísérte oda az udvar legnagyobb hatalmú embere is, a kamarás. Feladata volt, hogy tájékoztassa és szórakoztatassa a királyt, emellett kötelessége volt a királyi produktum vizsgálata is, amelyről tájékoztatnia kellett az udvart és a külföldi követeket is.

Mindeközben kezében tartotta az a finom pamut vagy vászon kendőt, amellyel a király a dolga végeztével vécépapír híján felséges ülepe kitörlésre került.

 

Amennyiben Hampton Court kastélyban az uralkodó nem maga végezte a végső tisztogatási aktust, akkor a felséges fenék kitörlése külön tisztség volt az udvarban, csak a nemesség legkiválóbb fiai közül választották ki az erre érdemeseket. Feladata lévén bizalmi viszonyban állt a királlyal, az egyik legirigyeltebb pozíció volt az udvarnál.

Csatlakozz  a több mint négyezer-ötszáz főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott találsz meg, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

(Via History)