Emlékszünk Rocketeerre? Vagy Arnold Schwarzeneggerre a Hull a pelyhes című filmben? Hátizsák-rakétával száguldoztak, mint egy élő rakéta, hősiesen küzdve a gonosz ellen. Csizmarakéta a Star Trek V. mozifilmben, és repülő rendőrök a Különvéleményben. Mind egyről szól: Repülni mint a madár. Vagy csaknem úgy.

Évtizedek óta próbálkoznak a hatizsákként viselhető rakéták kifejlesztésével, de kevés sikerrel. Az első működő prototípus még az amerikai hadsereg támogatásával látott napvilágot a Bell laboratóriumban a hatvanas években. A rakétaöv még egy James Bond filmben is szerepet kapott. A masinának egyetlen szépséghibája volt, mindössze fél percig volt képes a levegőben maradni, eddig bírta a hajtóanyag.

 

50 év múltán a helyzet semmit sem változott. Műszaki fejlődést fel tudnak mutatni, de a repülési idő nem változott. Jelenleg két cég forgalmaz ilyen terméket. A mexikói TAM (Technologia  Aeroespacial Mexicana) cég gyártmány hidrogén peroxiddal működik és harminc másodperces repülést tesz lehetővé. A készülék megvásárolható csekély negyed millió dollárért, bár ebben benne van a repülési és karbantartási tanfolyam díja is. A készülék a pilót súlyától függően 55-65 kilogrammot nyom.

Rajta kívül csak egy legény van talpon a vidéken, az amerikai Jetpack Internatonal. Az ő díjuk valamivel szerényebb, a 155 000 dolláros árért a világ leghosszabb ideig repülő jetpackjét kapjuk: ez 33 másodperc. A szerénységi versenyen biztos elbukó cég bejelentett legújabb, T73 névre keresztelt típusát. A honlapjuk adata szerint ez a gép már kilenc perces repülést biztosít, a végsebesség 130 km/óra, és 18 kilométeres távolságra és nyolvan méteres magasságba is elrepülhetünk vele. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki kételkedik egy ilyen léptékű fejlődésben. Mindenesetre a bejelentett 2007 decemberi debütálásból azóta sem lett semmi.

 

A Martin cég Jetpackje teljesen más elven működik, inkább visszatér a forgószárnyas alapokhoz. Ezek után érthető, hogy a gardróbszekrény-méretű eszközre akasztják a pilótát, és nem fordítva. Elméletileg 20 liter üzemanyaggal fél óra alatt elrepül 50 kilométeres távolságra. Azonban a fellelhető videók szerint eddig csak rövid lebegést produkált a készülék.

 

Ezeknek a csodáknak van két komoly hátulütője. Egyrészt elképesztően hangosak. Másrészt ha sikerül is velük gyorsan vagy magasra repülni, siklási képességeik megfelelnek a féltégláénak. Ha kifogy az üzemanyag, vagy műszaki hiba történik, a pilóta eldobott kőként zuhan a föld felé.

 

Ezt láttad már?

Magánpénz

Természeti pénzek

Alternatív múlt

Zsenik és értelmi fogyatékosok

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).