Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Templomból lakás

Egy régi, elhagyott templomban álmodták meg új otthonukat. Az épületet teljesen felújították, de úgy alakították át, hogy az épület régi szépsége megmaradjon.

Tovább


Már az Isten is elhagyta Detroitot

Az amerikai autógyártás központja a hatvanas években hanyatlásnak indult, de a 2008-as ingatlanpiaci válság pecsételte meg a sorsát. Az autógyárak bezárása és a jelzáloghitelek bebukása miatt százezrek hagyták el a várost. Nem csak a házak állnak üresen, de a templomokat is elhagyták hívek és az egyház egyaránt. Detroit elhagyott templomai.

Tovább


Millió Palack Temploma

Csak másfél millió üveg sör, és kész a templom.

Wat Pa Maha Chedi Kaew, köznapi nevén a milló palack temploma egy rendhagyó kortárs buddhista templom Thaiföldön Sisaket tartomány Khun Han kerületében.

Tovább


Ahol a purgatórium kapuja nyílik

A lejáratnál maga Szent Patrik tartott idegenvezetést.

Lough Derg egy kis tó, Írországban, Ulster megyében, az egyik legnépszerűbb keresztény zarándokhely. Érdekesség, hogy még egy ilyen nevű tó van egy kicsit arréb, Shannon megyében.


Nagyobb térképre váltás

 Lough Derg vagy Loch Derg (ír nyelven:Loch Dearg) közel fekszik az az Észak-Ír határhoz. Területe valamivel kevesebb, mint 9 négyzetkilométer. Vizes sekély, viszont halban gazdag. Népszerű horgászhely.

 De a tó igazi érdekessége egy apró szárazföld, a Station-sziget.

A ír hitvilág szerint valaha a szigeten Isten és az ördög osztozott. Háromnegyede az ördög tulajdonában volt, egynegyede felett Isten rendelkezett.

Szent Patrik (akit leggyakrabban Írország védőszentjeként, vagy Írország apostolaként tisztelnek) is megfordult a szigeten, igaz, akkor még csak egyszerűen Patrikként térített. Szent Patrik munkája nem igazán volt sikeres, ezért Istenhez fohászkodott, hogy segítsen neki meggyőzni az ír népet a bibliai és az igék igazáról. Isten a két világ határán megnyitotta a földet, hogy aki itt lenéz, leláthasson a purgatóriumba, és meglássa, bűneiért miként kell szenvednie a tisztítótűzön. Mire számíthat a végítélet órájában.

Ezt azonban Patrik nem csak az Íreknek mutatta meg, hanem az ír földön élő tündéreknek is. Az itteni tündérek valaha angyalok voltak a mennyben, akik a nagy küzdelem idején se Isten, se Lucifer oldalára nem álltak. Nem harcoltak, ezért a mennyben nem maradhattak, de a pokolban sem kellettek. Isten azonban kegyes volt: aki pokol nyílása fölött megbánta bűneit, és három napig böjtöl, az megszabadul bűneitől, és a tisztítótűz veszélyeitől.

Többen jártak odalenn is. A legismertebb Owen lovag, aki  a bűneiért akart vezekelni, ezért kereste fel a barlangot 1153-ban. Élményeit, melyek szerint a valódi purgatóriumban járt, 1180-ban Sawtreyi Henrik ciszterci szerzetes jegyezte le, a történet így egyre ismertebbé vált. Három magyar zarándokot is ismerünk. Járt itt Tar Lőrinc 1411-ben, Malatesta Ungarus de Arimino 1358-ban, és Krizsafán fia György 1353-ban.

De mik a tények? Arra nem találtak bizonyítékot, hogy Patrik valaha is járt volna a szigeten. Viszont van egy barlang, egy keskeny hasadékszerű bejárattal, bűzös kénes kigőzölgésekkel. Maga a barlang nem túl nagy: két méter széles, és megközelítőleg három méter magas. A bejárattól nagyjából hat lépésre a hely két részre oszlik: egy kilenc méter hosszú folyosóra, ahol szinte csak térdelve lehet kiegyenesedni, illetve egy öt méter hosszú fülkére. Ez lenne a Purgatórium lejárata.

A sziget további története is érdekes. A források szerint már az ötödik században is állt egy kis kolostor a szigeten, amely fogadta az ide érkező zarándokokat. Magát a barlangot 1632-ben lezárták, a hívők csak körülötte imádkozhattak. (Gondolom többeknek sikerült túl sokat beszívni a gázokból és ott helyben távoztak az élők közül. Nem sokkal később a kolostort is lerombolták.

A kolostor újraépült, és egy gyönyörű nagy templomban is helyet kapott a szigeten. A hívők a mai napig is elzarándokolnak a szigetre, hogy elvégezzék a háromnapos böjtöt, és imádsággal töltsék az időt. Az épületegyüttes egyre nagyobb lett, hogy helyet tudjanak biztosítani a zarándokoknak.

A barlangot nem lehet már látogatni, és a kénes gőzök kiáramlása is megszűnt. De minden évben hívők sokasága érkezik a szigetre.

A tó és a sziget télen:

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tizenhétezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

 Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  A legegyszerűbb nyári koktél: Zöld ördög

Napi videó:   Aki szerencsétlen, az duplázik is

Napi fotó:  Igazán kemény sportoló

(via youtube, wikpedia, googlemaps, loughderg)

 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tovább


A világ legszebb helyei - Az ajantai barlangkolostorok

Harminc, bazaltsziklába vésett-faragott barlang. India egyik legkülönlegesebb szakrális emléke.

Valójában nem is beszélhetnénk barlangokról, mert ezeket közel kétezer évvel ezelőtt munkások ezrei vésték ki. Valójában inkább negatív épületekről van szó, a melyet nem felépítettek, hanem belefaragtak a sziklába.

Tovább


Kinkakudzsi, az Aranytemplom

A Kinkakudzsi a zen buddhizmus rinzai szektájának sókokudzsi ágához tartozó templom-komplexum Kiotó északnyugati részén. Írják még Kinkakuji-nak is , szó szerinti jelentése az Aranypavilon temploma, de gyakran csak Aranytemplomnak hívják. Messzire kell utazni, ha látni akarjuk: Japánban, Kiotó mellett található.

Tovább


Élő templom

Nemrég bukkantam erre a fotósorozatra. Sajnos semmilyen információ nem volt mellette, hogy mi készül itt. Feltűnő, hogy fákat nagyon gondos rendben, négyzethálósan ültették, és állványzattal ügyelnek a megfelelő növekedésre. Az évekkel később készült képek végül magyarázatot adtak. Az ismeretlen alkotó élő fákból épít templomot.

Tovább

12
»

Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Reblog