Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Üvegpohár a fák között

A tehetséges kazah tervező, Aibek Almasov az Almaty melletti erdőkbe álmodta meg ezt a különleges házat. Egy üvegtorony, amely egy fenyőfa köré épül. A ház csak terv szintjén létezik, nem is valószínű, hogy valaha is megépülne. De maga z ötlet látványos és izgalmas.

Tovább


Menyasszonyt a kínai piacról

Alig használt vőlegény, kis értékcsökkenésű menyasszony eladó.

Minden szombaton és vasárnap, dél és délután öt között, függetlenül attól, hogy amilyen az időjárás, a sanghaji Népligetben egyik sarka zsúfolt az emberektől. Olyan szülök vannak itt ilyenkor, akiknek gyerekei még nem házasodtak meg. Jöttek, hogy részt vegyenek a házassági piacon. A falakon és a fákon több száz, több ezer gyermek adatai, akik gyakran nem is tudnak erről.

Tovább


Olyan kopár a hátsó kert

Akkor építsünk valamit bele!

Tovább


Zöldtetős csodaház

A legmodernebb dizájn találkozása az egyik legrégebbi technológiával. Egy csodálatos négyszintes ház Szingapúrban. Élmény lehet a tetőn füvet nyírni.

Tovább


Autópálya a házon keresztül

Osakában van egy hasonló épület, mint a mi budapesti körszállónk. Szép, magas, hengerformájú épület, de egy dologban nagyon eltér: az épületen keresztül megy egy autópálya.

5-4-21 Fukushima Fukushima-ku Osaka, Japán.


Nagyobb térképre váltás

Tovább


Az év legvidámabb hirdetése

Azért így sokkal szívesebben vennék házat. :-)

Van egy jó nagy házunk, amit eladnánk Neked. Azért pont neked, mivel szükséged van erre a házra, és nincs is Tőled messze, maximum 4,5 órányira autóval, amennyiben Magyarország területén vagy éppen.

Egészen pontosan hol is? Táton. Hát, ez lehet, hogy így elsőre nem sokat mondott. Annyit érdemes így elöljáróban tudni, hogy a neve 3 betűből áll, ebből 2 azonos (az első és az utolsó), így könnyen megjegyezhető (Ez egy átbulizott éjszaka után kifejezetten előny), és sokkal gyorsabban le lehet írni, mint azt, hogy Jászfelsőszentgyörgy, és egykori fővárosunktól nem egészen 10 km-re található. Szép. Tényleg. A többit google segítségével magad is meg tudod nézni.

A ház nagy. Nagyon. Még annál is nagyobb. Eleve ott kezdődik, hogy 2 szintes, tehát legalább kétszer akkora, mint amekkorának kinéz. Apám lakik benne jelenleg, és van a lakásnak olyan pontja, ahol 1 éve nem járt! Így már azért gondolom, jobban elképzelhető, hogy mekkora. Számokkal nem traktállak, minden helyiség pont akkora, amekkora kell. Ha kisebb lenne, üres helyek lennének a lakásban, ha valamelyik nagyobb lenne, akkor az meg kilógna a falon. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy egyik sem kívánatos egy ház esetében.

Mondom a lényeget: A ház nagy, és van hozzá bitang nagy kert. Kb. 3000 fős koncertet lehet itt rendezni. De leginkább egy élővilágból vett példával tudom szemléltetni a méreteit. Az köztudomású, hogy a bengáli tigris ordítása 2,5 km-re is elhallatszik. Ha van egy bengáli tigrised, célszerű a kert végébe tenni. (Ha nincs, egy kis utánajárással biztosan lehet kölcsönözni.) Szóval, ha bent ülsz a TV előtt, már csak pianoban üvölt a tigris, ha egy kicsit felhangosítod a TV-t, már nem is hallod.

Többen kérdezték, hogy milyen a ház elosztása? Amilyennek szeretnéd! Megveszed, és oda teszed a falakat, ahova akarod. Egy alapos felújítás úgyis ráfér, ha hosszú távra tervezel. (A falakat érdemes még a felújítás előtt arrébb tenni.) Ha spórolni akarsz a fűtésszámlán, akkor egy szigetelés sem árt meg, jelenleg nem nevezhető A+ energiahatékonyságúnak. Persze, ha a tigrist költözteted a lakásba, ő viszonylag minimális fűtéssel is elvan, ekkor még a felújítást is elhanyagolhatod, tény ugyanis, hogy a tigrisek általában néhány hónap alatt lelakják a kecót. Sok ablaka is van, ami egyrészről jó, mert viszonylag későn kell villanyt kapcsolni, viszont az ablakpucolást nem lehet fél óra alatt letudni. Ja, az alapterületen belül van egy üzlethelyiség. Ez akkora, mint egy nagyobb garzonlakás, és ráadásul különbejáratú, külön kis előkerttel, így a tigris akár ide is jöhet. Aztán mi van még? Gazdasági épületek! Elméletileg garázs és műhely, de én már nem állnék be egy drágább autóval, ki tudja... Jelenleg műhely és tároló funkciója van, erre tökéletesen megfelel! A kert felé vannak még különböző ólak meg fészerek, lyukak és egyéb felépítmények, de ezekhez baromira nem értek, de jól hangzik, hogy van ilyen is. A tervezői zsenialitást szimbolizálja viszont, hogy az udvarban van egy szerelőakna is, így az olajcserét akár otthon is el tudod végezni, nem kis összegeket megspórolva ezzel!

Összefoglalva nézzük a település előnyeit:
- Közel van mindenhez,
- Gyorsan le lehet írni a nevét,
- Könnyen meg is lehet jegyezni,
- Szép.

Hátrányai:
- Nincs, maximum szubjektív alapon.

A ház előnyei:
- Tágas,
- Nincsenek benne üres helyek, és egyik helyiség sem lóg ki a ház falán kívülre,
- kb. 3000 fős baráti társaság is elfér a kertben,
- A tigrisüvöltés sem zavaró a kert végéből,
- Szabadon variálható elosztású,
- Tigris a lakásban is elfér, akár külön bejáratú lakrész is kialakítható neki,
- Számos gazdasági épület
- Szerelőakna!

Hátrányai:
- Lehet rá költeni egy kis pénzt
- Sokáig tart ablakot pucolni.

Az árból tetszőleges mértékben és tetszőleges irányba lehet alkudni, de előfordulhat, hogy ez esetben én is módosítom az alapárat, mert nem fair, hogy ha csak a vevő alkudozhat. Mondhatni, hogy majdnem azonnal költözhető, csak az a kérésem, hogy miközben pakoltok be, az apámat majd engedjétek ki
.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a közel huszonötezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  Abszolút mulandó művészet

Napi videó:   Nagyon profi!

Napi fotó:  Furcsa defekt

Macskaőrség:   Napi macskák 6.

(via delmagyar)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tovább


Egy tökéletes ranch

Fazsindellyel borított homlokzat, hatalmas teraszok minden helyiséghez, a konyha teli üvegfala eltüntethető. Hat hálószobás, öt fürdőszobás ház úszómedencével, hatalmas grillterasszal, egy fél hektáros, tölgyfás telken. A kaliforniai Mill Valley városkában álló ház 4,85 millió dollárért kelt el.

Tovább


Meseház az óceán partján

A Padlótól mennyezetig érő üvegtáblák biztosítják a zavartalan kilátást az óceánra. Mindenhol kéket látsz, vagy az ég, vagy a tenger kékjét.

Ez a különleges rezidencia Kanada csendes-óceáni partján, Vancouverben épült. Teljes alapterülete 320 négyzetméter, három hálószoba, hét kandalló, többszintes terasz, szabadtéri kandallóval, kétszintes média terem. Az ára 5 498 000 dollár.

Tovább


Menekülés az erdő mélyére

Üvegfalú szoba a faházban. Ilyen kell nekem. Az Escape nevű minden jóval felszerelt bungalót Kelly Davis tervezte.

Tovább


Egy igaz hobbit ház

Gazdája gondosan titkolja, hol áll ez az igazi hobbit-ház. Talán csak a mesében.

Peter Archer építész harminc évnyi Tolkien-rajongás után döntött úgy, hogy felépít egy igazi hobbit házat. A ház tervezése során felhasználta Tolkien eredeti jegyzeteit és vázlatait. A philadelphiai Chester County közelében talált egy festői helyet, egy 18. századi kőfalat és egy lebontott csűr helyét, ahol az eredeti kőalapokat felhasználva építette fel a házat. Itt tartja privát tolkien gyűjteményét.

Nem akarja hogy turistalátványosság legyen a házból, ezért titkolja a helyét.

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Reblog