Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gabonakör helyett reklám

A világ sok táján megszaporodtak a gabonatáblákba írott óriási jelek. De ezekben semmi rejtély nincsen. Ezek a gabonatáblák repterek kifutópályái mellett találhatóak. A cégek ilyen különleges reklámmal akarják felhívni magukra a figyelmet. És a gazdák miért egyeznek bele? Nos, valószínűleg a többszörösét kapják érte, mint a gabonáért.

Tovább


Amelyik lottószámokkal nem lehet nyerni

A nyertes számok: 1,2,3,4,5. Lehet nyerni ilyen lottószámokkal? Lehet, de nem sokat.

A Valami Amerika című film azzal fejeződött be, hogy kihúzták András (Hujbert Ferenc) lottószámait, az 1-2-3-4-5 számokat. A film második része szerint az ezzel nyert százmillió forintból csinálta meg Tamás (Pindroch Csaba) a Bűnös város című filmet. De mindenkit ki kell ábrándítanom, ezekkel a számokkal nem lehet sokat nyerni.

A magyarázathoz vissza kell nyúlnom a kilencvenes évek elejéhez. A lottósorsolásokat rendező Szerencsejáték RT. (akkor talán még vállalat) különleges akciót hirdetett, az adott heti nyeretlen szelvényeket beküldők között BMW gépkocsikat sorsoltak ki. Barátommal nagy BMW mániások voltunk, és azon törtük a fejünket a lottózóban, hogy milyen számokat játszunk meg, hogy még véletlenül se húzzák ki egyiket sem. Már nem emlékszem, kinek az ötlete volt az 1,2,3,4,5 megjátszása.

Épp arról kezdtünk el filozofálgatni, hogy ezekkel a számokkal szinte biztos, hogy nem nyerünk. De ha mégis, akkor nagyot kaszálunk, mert ilyen számokkal senki sem játszik. Ekkor szólt közbe az elárusító hölgy, hogy erre ne nagyon építsünk.

Kérdő tekintetünkre folytatta. Neki legalább három olyan ügyfele van, akik heti rendszerességgel ezeket a számokat játsszák meg. És ezzel így vannak kollégái is. Csak ebben az egy lottózóba legalább egy tucatnyi olyan ember jár, aki az első öt számot játssza meg. És közel ennyien, akik az utolsó öt számot reszkírozzák.

Azóta, ha új lottózóba tévedek be, sosem mulasztom el megkérdezni, ismer-e olyanokat, aki ezeket a számokat játssza meg. Gyakorlatilag kivétel nélkül az volt a válasz, hogy igen. Vagyis az országban több százan, akár több ezren játszanak a ezekkel a számokkal. Ha véletlenül ki is húznák ezeket a számokat, ennyi részre oszlana a főnyeremény. Kiábrándítóan keveset kapna egy ember.

Az emberek szeretik a szabályos számokat. Az emberek szeretik valamilyen mintába rendezni a remélt számokat. Ezért nem érdemes se függőlegesen, se vízszintesen, se átlósan valamilyen mintát megjátszani. Ez másoknak is eszébe jutott már.

 

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, mert van, amit csak ott találsz meg. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Tovább


Egy különleges gyümölcsfa

Csak az Amazonas mentén él, és az ágak helyett a törzsén nőnek a gyümölcsök. Ez a Jabuticaba.

Tovább


Két őrült szénszálas csellókkal

Elképesztő klip akadt a kezembe nem is olyan régen két elborult csellós Michael Jackson Smooth Criminal című számát játszotta egymással versengve minden kíséret nélkül. Elképesztő zenei teljesítmény és élmény.

Tovább


A test belső csodája

Hogyan látnánk magunkat és egymást, ha röntgenlátásunk is lenne? Mennyivel lenne gazdagabb a kép, ha az orvosi ultrahangként belelátnánk a testbe? Hogyan működnek szerveink és csontjaink a bensőnkben? Különleges anatómiai fotók az életből ellesett pillanatokban: a talajtornától, a jógán át, a szeretkezésig.

Tovább


Terepjáró a víz tetején

Őrült fazonok a világ minden részén vannak, de csak Izlandon találunk olyan őrülteket, akik terepjáróval és hómobillal a víz tetején száguldanak: hajótest nélkül.

Az izlandi kopár domboldalakon átalakított terepjáróikkal mániákusok ugratnak akkorákat, amely már megkérdőjelezi a gravitáció érvényességét a szigetországban. Pár összehegesztett cső, néhány teherautó féltengely, különleges gumik, és nitrózott V8-as motorok alkotják csupán a járgányokat, amelyekből akár 6-800 lóerőt is kisajtolnak pilótáik. Elképesztő mutatványokkal szórakoztatják egymást és az összesereglett nézőket. És természetesen hatalmas bukásokkal.

A speciális, a lapátkerekes gőzhajók kerekére emlékeztető gumik azonban megihlették az egyik versenyzőt. Kitalálta, hogy buggyjával keresztülszáguld az egyik tó 500 méteres öblén, természetesen a víz tetején anélkül, hogy elsüllyedne. Az ötlet megtetszett egy hómobilosnak is. Hogy mi lett a kísérlet eredménye. Richard Hammond tolmácsolásában megtudhatjuk.

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, mert van, amit csak ott találsz meg. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Fekete doboz az autóban

Autók vezetők nélkül

Autóforradalom, avagy nyílt forráskódú városi közlekedés

Ne gázoljanak a hibridek

 

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)

Tovább


Las Vegas Stratosphere

Kicsit még kutattam a világ legmagasabb vidámparkja után, és kiderült, hogy a torony további sokkoló játékokkal is áll a hideglelésre váró vendégek rendelkezésére.

Számomra a legdurvább a katapult, amelyhez hasonló (és sokkal kisebb) Budapesten is van. De itt egy 350 méter magas torony tetjéből lövik ki a vállakozó szelleműeket.

Tovább


Disney erotikusan, avagy ha a mesehősök vetkőznek

J. Scott Cambell amerikai képregényrajzoló különleges naptárral lepte meg rajongóit 2010-ben: A Disney-rajzfilmek főhősnőit rajzolta meg hmmm... mondjuk úgy, Playboy-naptár stílusban. A buja Hófehérkétől a szexi Piroskáig.

Tovább


A kosz művésze

Ha jártunkban-keltünkben belebotlunk egy mocskos szélvédőjű autóba, az átlagember legfeljebb annyit rajzol bele, hogy "Piszkos", vagy "Mosd le". Azonban egy mókás kedvű művész számára ez az igazi - bár kétség kívül mulandó - paletta.

Tovább


Ebru festészet: festmény a víz tetején

Az Ebru festészet az egyik legkülönlegesebb festési eljárás Törökországból.  A víz felszínén elkészített képre papírt borítanak, majd az lehúzva kép a papíron válik valóssá. Kizárólag természetes anyagokat használnak. Az ecset rózsa szárából illetve lószőrből készül, a folyadék besűrítésére egy vadnövény nedvét használják, a festéknek a víz tetején való fennmaradására marhaepe szolgál, maga a festék pedig földből készül, természetes színezőanyagokkal.

A módszer Japánból indult el, és a feltételezések szerint türkesztáni közvetítéssel jutott el az Oszmán Birodalomba, ahol többek között az állami okiratok illetve hivatalos iratok díszítésére is használták, hogy azt ne hamisíthassák meg. A legrégebbi máig fennmaradt Ebru a Topkapi Szerájban található, amely 1554-ben készült.  

Csatlakozz hozzánk a Facebookon, mert van, amit csak ott találsz meg. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

Ezt láttad már?

Star Wars origami

Szendvicsművészet

Torták őrült rajongóknak

 

 Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra)

Tovább


Tücsi a galaktikus

Munkám egyik része, hogy másként látom a világot, mint mások. Időnként mint író. Máskor mint tudományos szerkesztő. Egyébként mint érdeklődő ember.


Toochee blogzin
Mottó: A világ érdekes! Szép, meglepő és mulatságos dolgok a földgolyó minden tájáról.


További blogjaim:
Macskaőrség | Szem-szájnak | Napi videó

| Toochee fotó |


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Lájkolj!

Kövess!


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.


Az oldalon megjelenő hirdetéseket külső ügynökség szervezi, azoknak bármilyen típusú tartalma nem tükrözi a blog készítőjének nézeteit.

Reblog