New Jersey államban, annak Trenton szövetségi börtönének siralomházában hetvennégy évvel ezelőtt, 1936. április 3-án villamosszéken kivégezték Bruno Richard Hauptmannt, akit a világhírű óceánrepülő, Charles Lindbergh kisfiának elrablásában és meggyilkolásában talált bűnösnek az esküdtszék. De valóban bűnös volt?

Hauptmann mindvégig ártatlanságát hangoztatta és a kivégzése előtti pillanatokban többek közt kijelentette: "Tudom, Önök azt gondolják, hogy ha meghalok, ezzel feledésbe merül az ügy, mint ahogyan az ember egy kiolvasott könyvet becsuk."

Az ügy azonban a hetvenhat év ellenére sem merült feledésbe.

Ki volt Bruno Richard Hauptmann? Német bevándorló volt, foglalkozására nézve ácsmester, aki a szászországi Kamenzben született. Hazájában rablásért elítélték és a büntetés elől sikerült megszöknie. 1923-ban érkezett illegálisan Amerikába, s ott két évvel később feleségül vett egy ugyancsak német származású szobalányt, Annát. A férfi New York Bronx kerületében lakott feleségével, s élte a bevándorlók tízezreinek szürke életét, amíg 1934. szeptember 19-én rendőrök a Lindbergh-bébi elrablásának és meggyilkolásának  gyanújával le nem tartóztatták. Hauptmann egyik napról a másikra az Egyesült Államok leggyűlöltebb embere lett.

A nyomozás, a kisbaba holttestének megtalálása, a per lefolyása, a vádemelés minden részlete ismert. Talán kevesen tudják viszont, hogy New Jersey állam rendőrségének vezetője akkor Norman Schwarzkopf volt, az Öbölháború legendás amerikai főparancsnokának édesapja.

Hauptmann körül egyre jobban szorult a hurok, és amikor 1935. január másodikán a körzeti bíróságon, Flemingtonban megkezdődött a per tárgyalása, már egyre hangosabban követelték országszerte, hogy "Öljétek meg a németet! Villamosszékbe vele!" Egyszerre volt érezhető népünnepély légköre és lincshangulat - meglehet, hogy a nácik németországi hatalomra kerülése miatt is.

A bírósági tárgyalás ugyan nem tisztázta sem a Lindbergh-bébi elrablásának, sem halálának körülményeit, de a tanúk kihallgatása után Wilentz főállamügyész, aki a vádat képviselte, meggyőződéssel kiáltotta oda az esküdteknek: "New Jersey állam, New York város és a szövetségi hatóságok egy olyan állatot állítottak Önök elé, aki alábbvaló, mint az állatvilág legalábbvalója."

Az esküdtek - tizenegy órás tanácskozás után - 1935. február 13-án, késő este hozták meg döntésüket. Valaki felrántotta az ablakot és lekiáltotta az épület előtt várakozó tömegnek: "Bűnös! Halálos ítélet!" A tömeg lelkes éljenzésben tört ki.

Az elnök felesége, Eleanor Roosevelt asszony a halálos ítélet hallatán kimondta, amit sokan gondoltak: "Nem rokonszenvezem Hauptmannal, de az embernek fel kell tennie magának a kérdést: mi van akkor, ha ártatlan ember állt a bíróság előtt?"

Minden arra irányuló kísérlet, hogy megmentsék Hauptmann életét, kudarcot vallott. A megkegyelmezésért szállt síkra New Jersey állam fiatal kormányzója, Hoffman - tönkretéve ezzel politikai karrierjét. A kivégzést többször is elhalasztották. Végül a Legfelsőbb Bíróság megerősítette az ítéletet. Sokak tették fel maguknak a kérdéseket azokban a napokban: Ő volt-e a gyermekrabló? Vagy talán csak a zsaroló? Csak tettestárs? Esetleg csak tudott a dologról?" Özvegye, Anna még hosszú évekig hasztalan próbálkozott azzal, hogy rehabilitáltassa kivégzett férjét. 1994 őszén, 94 éves korában halt meg New Jersey államban.

Az utóbbi időben több publicista megint elővette "New Jersey állam történetének legnagyobb tragédiáját", hogy megpróbálja tisztázni az ügyben rejlő ellentmondásokat. Akik így járnak el, abból indulnak ki, hogy a bíróság tévedett. Igaz, bizonyítékuk nincs Hauptmann ártatlanságára, és arra a kérdésre, hogy akkor ki lehetett az igazi tettes, mindegyikük más választ ad.

Ezeknek a teóriáknak a legbátrabbika abból indul ki, hogy egyáltalán el sem rabolták a Lindbergh-bébit. Sokkal valószínűbb, hogy a kicsi halálát egy családtag okozta baleset által. Maga az apa, Charles Lindbergh is vétkes lehetett ebben. Vagy a sógornője, Elisabeth. (Az óceán leszállás nélküli átrepülése után Lindbergh nemzeti hőssé lett és két évvel később, 1929-ben feleségül vette egy milliomos lányát, Anne Morrow-t, aki később írónőként szerzett nevet magának.) Utalások, de csak homályos utalások alátámasztani látszanak azt a hihetetlen gyanút is, hogy a nemzeti hős maga rendezte meg a gyermekrablást, hogy így mentesüljön a bébi baleset okozta halála miatti szégyentől.

 

Ezt láttad már?

Legyen két olimpia!

Hit és epilepszia

Autó a falon

Adj vért a családodnak!

 

Ne hagyd ki a többit sem (ugrás a főoldalra).