Egy kínai faluban felépítettek egy 328 méter magas felhőkarcolót, amely magasabb, mint a párizsi Eiffel-torony vagy a New York-i Chrysler Building. Ráadásul egy egytonnás aranybivalyt is lehet simogatni. Egy épületben és településben a modern Kína minden ellentmondása.

A kelet-kínai Csiangszu tartomány Huahszi nevű szocialista mintafalujában 3 milliárd jüanért (102 milliárd forint) épített, 74 emeletes épület a világ 15. legmagasabb toronyháza. A felhőkarcoló csaknem 200 ezer négyzetméterrel növeli meg a rendelkezésre álló területet, az építmény kínai neve, Cengti (Zengdi, a terület megnövelése) is erre utal.

Elsősorban turisztikai célokat szolgál majd. Szállodájának 826 szobájában 2000 vendég kaphat helyet, az épület alkalmas 5000 ember egyidejű étkeztetésére. Egyúttal itt található Dél-Kína legnagyobb bankett-terme, amelyben ezerötszázan tudnak asztalhoz ülni.

Kevesebb, mint egy négyzetkilométernyi területével és alig több mint 1500 lakosával kínai viszonylatban rendkívül kicsinek számít a Sanghajtól északra található település.  A tavaly ötvenéves, szocialista mintafalut a bivaly évében alapították.

A születésnapra átadott toronyszálloda emeletein több bivalyszobor is díszlik, köztük egy aranyból készült, amely egy tonnás tömegével 300 millió jüanba (10,2 milliárd forint) került. Mára már az arany árának növekedése miatt jelentsen többet ér.

A falut a ma is aktív és rendkívül energikus 84 éves alapító párttitkár Vu Zsen-pao indította el a gazdagodás útján. A torony ötletét a dubaji Burdzs Kalifa szolgáltatta számára. "A helyi körülményeket figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy a magassága 328 méter lesz" - nyilatkozta. "Hogy miért annyi? Mert pont ekkora Peking legmagasabb épülete" - tette hozzá.

Huahszi harminc évvel ezelőtt még egy átlagos kínai falu volt, rendkívüli fejlődése a 2000-es évekbeli aktív helyi vezetés sikeres gazdaságpolitikájának a következménye. A mezőgazdaság modernizálása, az acél- és textilgyártás felfejlesztése következtében az éves GDP már 2003-ban meghaladta a 10 milliárd jüant (325 milliárd forint).

A szövetkezeti rendszerben működtetett falu, amely törzslakosainak 400 négyzetméteres villákat építtetett. A jólétnek ugyanakkor ára is van: Huahsziban mindenki heti hét napot dolgozik, szabadság nincs. Ha azonban a szorgos lakók mégis világot látnának, nem kell messzire menniük: a város határában áll a pekingi Tiltott Városnak, a sydneyi operaháznak, az amerikai Szabadság-szobornak, a párizsi Diadalívnek és a kínai Nagy Fal egy részének a másolata.

A látványosságoknak is köszönhető, hogy a falu a belföldi turizmus kedvelt célpontja, évi csaknem kétmillió hazai turistával. Ők akár a város helikoptereivel is szétnézhetnek a környéken, sőt, a városvezetés tervei szerint a közeljövőben akár egy 500 fős luxusjachton is megpihenhetnek majd.

A falu, amely láthatóan már szinte nem tud mit kezdeni a pénzével, kritika célpontjává is vált extravagáns luxusberuházásai miatt. Az interneten megjelent sommás vélemények egyike szerint például a Huahszi-jelenség Kína tükre: miután meggazdagodott, arra vágyik, hogy gazdagságát másnak is megmutassa. Mások "belügynek" és marketingfogásnak tekintik a fejleményeket.

A reform és nyitás időszakának szelét időben megérző vezetők által irányított falut manapság állítólag milliók keresik fel, hogy megnézzék a "mintát", és tanuljanak belőle. Vu Zsen-pao, aki könyvet és falutörténeti operát is írt, akinek képei ott díszelegnek mindenütt, s akit egyik fia követett a párttitkári székben, nem mond konkrét receptet. "A nagy vezetőket mindig meghallgatjuk, majd követjük a magunk választotta utat" - foglalta össze a "titkot" egyszer.

Ha tetszik, lájkold, és oszd meg ismerőseiddel. Csatlakozz a több mint tizenháromezer főt számláló közösségünkhöz a Facebookon, mert sok mindent csak ott, vagy azon keresztül találsz meg. További blogjaink, és minden egyéb, ami érdekes, de nem ér meg egy blogbejegyzést. Linkek, fotók, videók, rövidebb és hosszabb infók, vagyis bővebb tartalommal várunk rád.

 Ezt láttad már?

Szem-Szájnak gasztroblog:  Csúnya de finom: Habsüti

Napi videó:   Tízezer madár légi balettje

Napi fotó:  Fasor

(via chinaexpat, gizfactory, mti, chindaily)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...